Mostanában nem sok körmös bejegyzés kerül ki, amit nagyon sajnálok ugyan, de jobb ha nem látjátok a körmeimet jelen állapotukban. Amikor még nagy meleg tombolt, készítettem egy neon manikűrt, amit szerencsére nem felejtettem el megörökíteni Nektek.
Talán mosószerért indultam, ez lett belőle:
Rossz ezt mondani, de nem szívesen veszek olcsó lakkokat. Ha jól emlékszem egyetlen egy Rose Nail lakkom volt szintén háztartási boltból, de annyira utáltam, hogy jóformán azonnal a szemetesben landolt, ezért nem is értem hogy került 4 árnyalat is a kosárba. Nyilván a csomagolás bolondíthatott meg, gondoltam javítottak a minőségen is, de nem.
Ez a darab név szerint a Green Tea árnyalat, ami ránézésre jónak tűnik ugyan, de megszenvedtem vele. Az állaga túl híg, három réteg után is csíkosnak hatott, emellett nagyon nem akart megszáradni. Én bolond rákentem a már említett Essence gyorsan száradó fedőlakkját, ami csak rontott a helyzeten. A felület egységes lett ugyan, de egy óra múlva még mindig bele tudtam nyúlni.
Az ebay-ről rendelt gyümölcs egyvelegből két kiwi került a gyűrűsujjamra, ami ebből a szögből olyan, mintha lelógna, de higgyétek el, csak optikai csalódás. Ezt az állapotot pár óráig bírta, a díszek pedig két napig maradtak fent.
Összességében nagyon tetszett volna, de a sok sok réteg és a lassú száradás miatt nem kísérleteznék vele még egyszer.
Pedig jó színe van nem?