Meglepő módon egyre többen kértek tőlem valami személyeset. Legyen szó anyaságról, arról, hogy milyen Szarajevóban élni vagy úgy egyáltalán bármit. Nos nem szándékoztam szezont fazonnal keverni, volt már személyes blogom, amit éveken keresztül nagyon szerettem írni, de egy pont után leálltam vele. A napokban gondoltam írni valami lányosat, ami még elfér a blog témái között, de vajon ki határozza meg mi idevaló és mi nem az? Mivel percenként több ezer különböző szálon futnak a gondolataim, nehéz egy témáról írni, nem is fogok. Legyen inkább ami jön, hámozzátok ki a lényeget. Vigyázat, sokkoló képek következnek!
Rendre előfordul nálam, hogy miután egy téma huzamosabb ideig piszkálja az érzékenységi faktorom, kifakadok. Vesszőparipám a társadalmi nyomás egyénre gyakorolt hatása, de igyekszem leegyszerűsíteni a történetet, kezdetnek beszéljünk a fodrászokról!
Nagyjából két éve vagyok Budapesten, előtte négy évig Szarajevóban, azelőtt pedig Szegeden éltem. Életem nagy részében hosszú hajam volt, mert hát természetesen vörös(es) és az úgy szép. Szerintem azután a lelki trauma után amit nagyjából öt éves korom körül szenvedhettem el, mikor is levágták a lófarkamat, mondván hogy úszni tanaulás közben zavarna és macerás szárítani, nem mertem újra levágatni. Nem elég, hogy vörös még rövid is? Képzelhetitek, csúfoltak is rendesen. Persze a személyiségemmel jól ellensúlyoztam.
Advertisement
Jó képet nem találtam, a lényeg látszik. 2007 és nagyon röhögök.
Az életem komoly fordulatot vett, amikor 2008 elején Szarajevóba költöztem. Nem részletezném, lényeg, hogy olyan társadalmi rétegbe csöppentem, ahol az számít ki kicsoda, hogy néz ki és hány nyelven beszél. Lényegében egy látszat álomvilág volt, rendezett öltözékben, mosolyogva kezet ráztam akivel kellett. Nagyon hamar elkezdtem utálni a dolgot, tudom honnan jöttem és mi az ami igazán számít.
Szintén régi és rossz kép, de jól látszik a felemás hajam, ami nem rossz, de nem is jó.
Igyekeztem sűrűn hazalátogatni, hogy úgy normális emberek módjára táncolhassak az asztalon a barátaimmal. Az egyik ilyen alkalommal 2009 márciusában gondoltam egyet és elmentem Eszterhez, aki addigra már 10 éve vágta a hajam. Nehezen, de megértettem vele, hogy a vágjuk le, az tényleg vágást jelent, végül 50cm landolt a földön. Azt hiszem így lázadtam a látszatvilág ellen. A végeredmény nem lett rossz, de éreztem, hogy nem az igazi. Muszáj volt keresnem egy fodrászt Szarajevóban.
Amikor elmentem egy szalon mellett és megláttam hogyan forog Selma kezében az olló, tudtam hogy nekem Ő kell. Évek alatt nagyon jó barátom lett a lány, aki 25 perc alatt képes művészi frizurát alkotni úgy, hogy közben ittunk egy kávét is. Ha nem volt muszáj, nem is mentem máshoz, de sajnos akadtak szükség állapotok.
Itthon tanultam fotózni és ez olykor több hetes budapesti tartózkodást jelentett. Kénytelen voltam elmenni vágatni, itt kezdődtek a bajok. Minden esetben megkérdezték haj show-ra járok-e vagy modellkedem, no meg persze a legfontosabb kérdés, hogy ki vágta a hajam. A “vicces”, hogy miután elmondtam, hogy Szarajevóban vágta a fodrászom, jöttek a fintorgó megjegyzések. A kedvencem mind közül: “Őőőő… és ott is olyanok a fodrászok mint itt?” Ezt a kérdést máig nem értem.
Tavaly pontosan ilyenkor készült a kép. Egy tipikus “férjhez kell menni” nyálas esküvőn voltam hajadonon és terhesen.
Látszik is az arcomon mennyire élveztem.
Eddig nagyjából 30 (nem túlzok) fodrásznál jártam, nem sok sikerrel. Volt már luk a fejem tetején, előfordult, hogy szálanként magyaráztam hogyan kell, vagy azt találta mondani a fodrász, hogy vigyek képet, nem is érti hogyan képzeltem anélkül. Végül annyira kiábrándultam az egészből, hogy növesztem amióta itt élek.
Simán lehet, hogy nincs szerencsém, de a legnagyobb bajom nem is ez. Nem egyszer elhangzott, hogy ugyan már ez csak egy fodrász! Nagyon nem szeretem ha csípőből degradálnak le másokat foglalkozásuk alapján, pláne származásuk alapján. Számomra a fodrászat is művészet, pont annyira értékesnek tartom, mint egy sminkes, műkörmös vagy akár egy cipész munkáját.
Mindezt megfejelve, a közelmúltban felvetődött, hogy a beauty blogok általában üresfejű lányok szájfényekről való csacsogása. Szegény én, biztosan szegényes életem van. Kikérem magamnak! Egy 5 hónapos babáról gondoskodom nagymamák és bébiszitter nélkül, nő vagyok, társ, barát és nagyon sok minden egyszerre.
Én nem fogom megmondani hogyan legyetek jó nők. Ismerek olyan kozmetikust aki azt vallja, kenhetsz magadra bármit, akkor is megöregszel. Nos az én célom az, hogy amennyire lehet kihozzam magamból a legjobbat, ezáltal kikapcsolódjak akkor is, ha hetek óta nem aludtam és pocsékul nézek ki. Ha ehhez egy jó hangulatú blog társul amit ráadásul szeretettel olvastok, akkor tiszta haszon az egész.
Száz szónak is egy a vége, örülök, hogy itt vagytok és cseréljünk tapasztalatot a jövőben is!
