A XX. század kezdetétől számos Guerlain tégelyt és üveget hoztak forgalomba kobalt-kék színeben, melyet „Guerlain-kéknek” hívtak. A Kék szín nem csak a tégelynek, hanem a víz, a hidratálás szimbóluma is egyben. Így 1987-ben ez a kék lett a Super Aqua-Serum színe is, mely 25 éven keresztül folyamatos szakértői fejlesztés tárgya volt, s ennek eredményeképp kiváló és maximális hidratálást biztosít. A Super Aqua-Serum bizonyítja, hogy a megfelelő hidratálás alapvető fegyver a ráncok ellen folytatott harcban. Nincs sima bőr hidratálás nélkül! 2014-ben bevezetésre kerülnek a szérum új, a legutolsó fejlesztés során készült kiegészítő termékei:
A Guerlain bemutatja az első BB krémet, mely bizonyítja is amit állít: rögtön szebbé varázsolja a bőrt, egyben gondoskodik arról, hogy a bőr 24 órán keresztül folyamatos öregedésgátló hidratálásban részesüljön. Nappali védelemként SPF 25 tartalmaz, míg széles spektrumú védőpajzzsal is rendelkezik, mely az összes UV sugár ellen védelmet nyújt, beleértve a veszélyes UV A sugarakat is.
A BB krém két árnyalatban kapható, ebből a Medium talál majd gazdára, ezt mindenképpen vegyétek figyelembe! Az egyetlen feltételem az, hogy a szerencsés nyertes írjon egy részletes beszámolót a termékről, akár emailben, akár vendégposzt formájában. Sajnos a nagyon világos bőr hátránya, hogy a legtöbb krém használhatatlan (még a legvilágosabb árnyalat is), ezért jómagam nem próbáltam a terméket, de természetesen nagyon kíváncsi vagyok arra, betartja-e amit ígér. Megosztani ér, de nem kötelező! Minden nyilvános megosztás (hogy én is lássam) egy plusz esély a virtuális kalapban.
Egy hetetek van jelentkezni, tehát 16-án délben összesítek, este pedig ki is hirdetem a nyertest. Ha érdekel a Guerlain újdonsága és szívesen megírod nekünk a tapasztalataidat, akkor ITT jelentkezz.
Sok szerencsét!
Tartalmaz illatanyagot egyébként, ha igen, akkor le tudnád írni, hogy miket? Ahogy néztem KM-en a Guerlain alapozók és hidratálók is előszeretettel tartalmaznak illatanyagokat (linalool, citronellol, limonene), mondanom se kell szerintem, hogy ez elég gáz. Szerintem nyugodt szívvel mondok le ezentúl is a Guerlain termékekről. 🙂
(Már ha nem parfümről van szó, azzal bármikor le lehet venni a lábamról. :D)
Feltöltöm Krémmániára ha lesz időm! Valahol középen van benne parfüm, érezhetően illatos 🙁
Kár érte. 🙁
Direkt rákerestem a Terracotta Joli Teintre, láttam, hogy az is tartalmaz, ráadásul linaloolt is, na azt én nem nagyon bírom. :\
Az én bőröm ugye nem ilyen érzékeny és nem kenem egész arcra. Sajnálom 🙁
asszem most még én is fehérke lennék hozzá, nah de a nyáron! 😉 😀 és mivel Guerlain cuccom még sosem volt, pláne kíváncsi vagyok. ^^
No akkor hajrá!! 🙂 Sajnálom hogy nekem még a világos is sötét, de remélem valaki nagyon fog neki örülni! 🙂
akkor úgy tűnik, most előnyben vannak a sétálokkicsitéslebarnulok típusú lányok, hurrá 🙂
Abszolúte! 🙂
Szia!
Részt vehetnek azok is akik nincsenek fenn ezen a közösségi oldalon?
Köszönöm, Klau
Természetesen Klau, csak annyit kérek, hogy küldd el a teljes neved emailben és felírlak a listára!
[…] emlékeztek az egy hónappal ezelőtti játékra, melynek feltétele az volt, hogy a nyertes írjon egy rövid véleményt a Guerlain BB krémről. […]