Nincs Facebook oldal, inkább iratkozz fel!

Ha megnyomod a gombot, akkor elfogadod, hogy ritkán, de küldeni fogok hírlevelet. Az adataidat megtartom magamnak, és igen, bármikor leiratkozhatsz.

Bourjois Pódium

Nikivel néhány héttel ezelőtt, egy vásárlás alkalmával találkoztam először, ő segített kiválasztani a CC krémhez színben megfelelő korrektort. A termékek válogatása közben olyannyira megtaláltuk a közös hangot, hogy már alig vártam a következő találkozást, majd jött a hír, hamarosan indul a Bourjois pódium.

Nikivel néhány héttel ezelőtt, egy vásárlás alkalmával találkoztam először, ő segített kiválasztani a CC krémhez színben megfelelő korrektort. A termékek válogatása közben olyannyira megtaláltuk a közös hangot, hogy már alig vártam a következő találkozást, majd jött a hír, hamarosan indul a Bourjois pódium.

A pódium lényege, hogy egy teljes héten át a márkáé a főszerep, sminktanácsadással és meglepetésekkel várnak minden Bourjois rajongót és azokat, akik csak ismerkednek a termékekkel. Meglepő lehet, de még soha nem jártam sminkelésen és persze számtalan terméket még magam sem próbáltam, ezért adott volt az alkalom. A Douglas volt kedves és engedélyezte, hogy megörökítsük a folyamatot, erről számolok most be Nektek. Előre elnézést a képekért, a drogériás mostoha körülményeket (gondolok itt a fényviszonyokra) sajnos lehetetlen ellensúlyozni, de remélhetőleg a lényeg látszik. 

Cseh Nikolett már hét éve a Bourjois hazai sminkese: „Nagyon szeretek a márkával dolgozni, igazán magaménak érzem mert fiatalos, mindig megújuló, trendet követő, bohókás, minőségi és árban is elérhető.” Azt hiszem ebben is egyetérthetünk 🙂

Collage

Első lépésként arctisztítás micellás folyadékkal, utána jöhetett az alapozás, amihez az 123 Perfect alapozót használta (51 light vanilla) mert még soha nem próbáltam. Érzésre hasonlóan könnyű mint a CC krém, csak erősebb fedéssel. A szemem alá a már sokszor említett CC Eye Cream került, ami egyébként Niki egyik kedvenc Bourjois terméke.

Collage2

A smink alapját a barna Clubbing vízálló ceruza adta (52), satírozás után került rá egy bronzos mono (54) és meglepetésemre, a bézs árnyalatot (mono 10) csak ezután dolgozta össze a barnával. 

Collage3

Menet közben úgy döntöttünk, hogy a türkiz mellé jöhet még egy kis zöld is, így a barna felé került még egy vékony vonal az 55-ös ceruzával (szintén Clubbing), újabb satírozás, majd jött a kedvencem, vibrálóan türkiz szemceruza (54) az alsó vízvonal alá. Hogy tartósabb legyen, rálapogatott egy keveset a szintén türkiz szemhéjpúderből (mono 02).

Collage4

Fekete szemceruza (Clubbing 41) az alsó vízvonalra, felül pedig  -szerintem az egyik legjobb-  tussal (Megalines) készült kontúr. Újabb állandó kedvencem a  Twist Up the Volume szempillaspirál, ezek után elkészült a szemöldök is. 

Collage5

Nagy bánatomra a BioDetox alapozó és korrektor megszűnt, de szerencsére a púder nem, így ezzel fixálta az alapozót. Kis igazítás után felkerült a pirosító (Healthy Mix) amit biztosan beszerzek, mert sokkal jobban mutat rajtam mint gondoltam.

Collage6

Lèvres Contour szájkontúr ceruza nagyon tetszett, igaz van már egy piros, de ezt a barackot (22) nem értem hogy nem vettem észre eddig. Az 52-es szájfány (3D) tökéletesen passzolt és íme, el is készült a teljes smink. 

Collage7előtte/utána

Ez lehetne akár a múltkori „mennyit számít a smink” poszt borítóképe is, nyilván nem szükséges ennyire hangsúlyosan sminkelni, velem is ritkán fordul elő. Sajnos olyan későn végeztünk, hogy már nem volt alkalmam mindent megörökíteni természetes fényben is, de a szememet még sikerült elkapni. 

Collage8

Rögtön az elején tisztáztuk, hogy nem szokásom a nagyon visszafogott smink, általában élénk (akár sárga ugye) szemhéjfestéket használok, erősen kontúrozni viszont soha nem szoktam. Alul talán 15 éves koromban volt fekete szemceruza utoljára, így bár szokatlan volt, tetszett a végeredmény. Mielőtt megvennék egy terméket, jobb szeretem magamon is kipróbálni ha van rá lehetőség, ezért is megérte, de ami ennél is fontosabb, nagyon jól éreztem magam.

Készült egy rövidke hangulatvideó is:

 Ha van kedvetek, kérdésetek vagy egyszerűen csak kipróbálnátok a termékeket, akkor látogassátok meg a pódiumot, előzetes egyeztetés után pedig irány a sminkelés! Minden vásárlás mellé ajándékkal is kedveskednek, de maga a sminktanácsadás természetesen díjmentes.

Westend Douglas: április 14-19 (10h-20h között), illetve Árkád Douglas: április 22-28 (10h-20h-ig)

Nincs Facebook oldal, inkább iratkozz fel!

Ha megnyomod a gombot, akkor elfogadod, hogy ritkán, de küldeni fogok hírlevelet. Az adataidat megtartom magamnak, és igen, bármikor leiratkozhatsz.
Összes hozzászólás (42) Összes hozzászólás (42)
  1. Nagyon jó lett ez a smink, előtte szép vagy, utána meg szuperdög. 😀 Tetszik, hogy alul fekete a szemed, nagyon szép szemed van, és ez talán még jobban kiemeli. Talán ezért is jó, ha valaki más fest ki néha, mert ő előbb csinál olyasmit, amit mi alapjáraton nem szoktunk. 🙂
    Nekem az a legnagyobb bajom a Bourjois-val, hogy egyáltalán nincs rózsaszínes és igazán világos alapozójuk, így az a széria teljesen ki van lőve. Mondjuk a többi smink körül is nézegethetnék, de a KM-es vélemények alapján tuti valami alapozót vennék tőlük a legszívesebben, ha nem ilyen színű lennék…

    1. Ez a szuperdög jól hangzik! 😀 Igen, ezért jó mert biztos hogy nem vállaltam volna be az erős kontúrt, pedig nem volt ez rossz 🙂 Igen, ez a hátránya, nekem is csak a Healthy Mix Serum van, mert a legvilágosabb vállalhatóan sárga, de megszűnt itthon helyette van a CC. Na őt nagyon szeretem!

  2. Na, ismét utálom, hogy nem Budapesten élek… szívesen elmennék egy ilyen tanácsadásra. Szinte le se merem írni, de sosem volt még Bourjois termékem. Most Glamour napokon gondolkodtam rajta, de akkora volt a tömeg a Müllerben, hogy nem volt türelmem válogatni.
    Gyönyörű lett a sminked, szerintem nagyon dögös! 😉
    Nagyon szép lett a kontúr, a pirosító nagyon sokat dob az összképen. Megkérdezhetem, hogy abból melyik árnyalatot használtátok?

  3. Imádom nézegetni az ilyen postokat, majdohogynem step-by-setp, de egy kis csavarral. Szerintem jó lett a smink, habár megértem az utolsó bekezdésben írtakat is. Hard-rock!

  4. Az egész smink nagyon dög, de ami különösen tetszik az az erős kontúr. Eszméletlen jól áll!

    1. Én is meglepődtem, bár soknak éreztem magam a sarki boltban, de nem kizárt hogy néha bevállalom 😀

  5. Ó de jó kis hangulatos bejegyzés! Én is szemezek a Bourjois termékeivel, és egy ilyen profi smink tanácsadás is jót tenne, de most sok a munka…
    Szuper szép lett a szemed! 🙂

  6. Hűűű de nagyon jól áll ez a smink 🙂 meg is hozta a kedvem egy erősebb smink elkészítéséhez.. vagy, hogy én is beüljek 😀

  7. A képeket látva még én is elgondolkoztam azon, hogy részt vennék egy ilyen sminkeléssel egybekötött tanácsadáson, pedig rossz tapasztalat miatt alapvetően berzenkedem tőle!
    Mondjuk már csak azért is érdekelne a dolog, hogy melyik alapozó mely árnyalatát ajánlaná nekem egy profi sminkes. 😀
    Sajnos a Healthy Mix Serumtól megváltam a sárgasága miatt, szóval kéne valami helyette. :\ Pedig az volt az egyetlen egy alapozóm, ami hosszútávon se okozott semmi problémát (se pattanást, se irritációt, se semmit).

    1. Sok újat nem tudtak mondani, de a kontúrt nem próbáltam volna ki az biztos. A Serum megszűnt itthon, helyette van a CC de tény hogy mindegyik nagyon sárga 🙁

  8. mi szól a videó alatt?
    és egyébként meg denagyonjólett 🙂
    megyek is, ülök egyet pénteken (vagy nem)

    1. Indila – Dernière Danse
      Nem tudom már, hogy ki mutatta nekem ezt a számot, de fent van már 2-3 hónapja a telefonomon. Pedig kevés számot tudok meghallgatni, ami francia – nem tett jót nekem a közel 10 évnyi francia nyelvtanulás. 😀

        1. Igen, lecsúsztam az angol csoportról, ezért első nyelvként franciát tanultam. Kb. 2 évig szerettem, majd 7,5 évig erőteljesen gyűlöltem. :’D Sajnos muszáj volt belőle érettségiznem, elég érdekes volt, úgy, hogy nem tudtam semit se. 😀
          Most meg ismét elő kellett szednem, mert két nyelvet kell kötelezően tanulnom, meg két nyelvvizsga kell a diplomámhoz majd… Csodásmesés. 😀

          1. Pff tényleg, már kettő kell :/ Nekem anno elég volt egy, de nagyon megszenvedtem az idegenforgalmi angollal is. Nem tudom mi lett volna ha kell még egy, a franciától falnak megyek, de a német sem jobb 😀

          2. Nekem az idegenforgalmi angol megy mint a karikacsapás, az semmi különös. A francia szakszavakba belenéztem, és rájöttem, hogy nem fog ez menni nekem. :DD Borzasztóan utálom azt a nyelvet. Egy ideig gondolkoztam, hogy el kezdek németül tanulni, hamár részben német vagyok, akkor illene adnom a gyökereimnek, de több dologra is rájöttem:
            1. a német is nehéz
            2. nem kéne megint egy újabb nyelvbe belekóstolni
            3. még joban utálom mint a franciát :DDDD
            Meg vagyok én lőve, már nem tudom mi legyen.
            Egy ideje gondolkozom azon, hogy megkérem Davidot (barátnőm pasija), hogy tanítson spanyolul, én meg cserébe okítom majd magyarul, hogy tudjanak már normálisan kommunikálni, mert az egy vicc, amit lassan másfél éve művelnek. 😀

          3. Én is utálom! Mind a kettőt és bocs de most nagyon röhögök. Tényleg hiányoztál 😀 😀 😀

          4. Te is nekem! El se tudod képzelni, hogy egy-egy hosszú nap után milyen felüdítő emailben, vagy itt az oldaladon váltani egy-két szót. Most különösen ki vagyok, szerda óta napi 10-12 órákat dolgozom minden nap, totál ki vagyok már készülve. Tegnap kínomban negyed óráig nem bírtam abbahagyni a röhögést, miután evés közben sikerült elszundítanom és ráborítani a combomra a bögrényi forró kávémat. 😀
            Most boldogít az a tudat, hogy már csak holnap dolgozom, aztán 3 nap szünet. <3

          5. Detto! 😀 Uh de jó ébresztő lehetett! Én is le vagyok amortizálva teljesen, Izland minden volt csak nem pihentető. Valamelyik nap voltam vezetni és jajj nem is mondom, holnapra ki kell aludnom magam. Pihenj akkor, Rád is férne 😀

  9. komolyan mondom, az összes közeli képen elképedek (nem csak ennél a cikknél, hanem úgy általában), hogy milyen brutálisan szép szemed van..valami elképesztően szép a színe! Bourjois alapozók táján kéne körbeszaglásznom, mert ugyan kaptam egyet tesztelésre Bronze árnyalatban, de lepasszoltam egy barátnőmnek mert kb kontúrozáshoz használhattam volna maximum. 😀 Viszont annyi jót olvastam ezekről, hogy elnézek egy ilyen sminkelésre, pedig kifejezetten nem vagyok oda az ilyen dolgokért..

    1. Köszönöm!! A Healthy Mix Serum megszűnt itthon, pedig nagyon jó volt. Ez is tetszett, de maradok a CC-nél, színben és egyáltalán jobban passzolt. Nem, én sem de nagyon kíváncsi voltam és ugye adott volt az alkalom. Nem bántam meg 🙂

  10. Váááóóóó, csodálatos! Igen, mondjuk ott kezdődik, h alapból szép a bőröd, meg úgy az egész pofid, és ezen tényleg csak egy kicsit dob a smink. Szuperdögös, nagyoncsinos lett(él)!

    Én is voltam ilyen sminkelésen (bár sajnos nem a Bourjois-nál), már kétszer, de egyszer sem kápráztattak így el… Semmi olyan nem történt, amit én nem így használok, szóval nem tanultam semmi újat, a közhelyeket viszont úgy puffogtatták, mintha a Holdról jött Idegen lennék, nem pedig egy amúgy is sminket használó/rendszeresen sminkelő, és erről sokat is olvasó fiatal nő lennék. (most nem azt mondom, h húúúdeokosmegmilyenügyes vagyok, de azért addig már tinikoromban is eljutottam, h az alapozónak passzolnia kell a bőrömhöz, a rúzs szilárd, és színezi az ajkakat, a folyékony, világos korrektort meg a szem alá kenjük…)

    1. Oh Nati, tündér vagy de hidd el nekem, hogy a világítás sokat dob 😉 Én még soha, nehezen bízom magam másra, de nagyon jó élmény volt! Te jó ég, biztosan felröhögtem volna 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Előző cikk

Glamour napi szerzemények

Következő cikk

Max Factor Glossfinity / Cerise