Remélhetőleg nem kell újra elmondanom miért is fontos a fényvédelem, de az sem mindegy mit és mennyit kenünk magunkra. Rengeteg jó és érthetően alapos cikk született már a témáról (például EZ és EZ), nem érzem szükségét egy újabbnak, inkább vágjunk bele a közepébe!
A magam részéről nagyon egyszerű a történet, világos bőr, vörös haj, zöld szemek. Aki ebbe a típusba tartozik tudja, hogy minimális napon töltött idő alatt is csúnyán le lehet égni (ráadásul a szemem is fényérzékeny), ezért gyermekkorom óta igyekszem kerülni a direkt napozást és persze figyelek a bőröm védelemre. Sajnos nem volt ez mindig így, én is aludtam el osztálykirándulás alatt a vízparton, fesztiváloztam hajnalig vagy nyaraltam tengerparton meggondolatlanul, lett is belőle másodfokú égési sérülés. A problémát jobb megelőzni mint orvosolni, ezért összeszedtem a korábbi tapasztalataimat remélvén, hogy segítek a döntésben.
A Bioderma Photoderm Max Ultra Fluid – “Azonnali és homogén védelmet biztosít UVA és UVB sugarak ellen. Az UVA elleni védelme megakadályozza a bőr idő előtti öregedését és a napérzékenység tüneteinek kialakulását. A MAXimális UVB elleni védelme hatékonyan óvja a bőrt a leégéstől, s ez által a napsugárzás hosszabbtávú lehetséges ártalmaitól. A szabadalmaztatott Cellular BIOprotection® közvetlenül megvédi a sejteket az UV sugárzás káros hatásaitól, stimulálja a bőr természetes védekező reakcióit és megóvja a DNS-ét.”
Írtam már, hogy rettenetesen fénylik még akkor is ha nincsen nagy meleg, kicsit csípi a szemem és marad egy vékony réteg utána, ezért nem kellemes viselet. A dolgát elvégzi, de ilyen áron inkább kerestem valami mást. Semmiképpen nem ajánlanám ezt a verziót, főleg zsíros/kombinált bőrűeknek nem. 5000Ft / 40ml
Ahogy kismillió másik lányhoz, hozzám is fénypostával repült a La Roche-Posay megújult Anthelios XL Fluid 50+ fényvédője. „A La Roche-Posay az UVA-sugárzás elleni védelem úttörőjeként és az érzékeny bőr szakértőjeként hatékony, szabadalmazott fényszűrő-rendszert és emellett optimális kíméletességet kínál napvédőiben.”
Sajnos a félelmem beigazolódott, hiába az újítás, a denaturált alkoholt (szárító, irritáló hatással lehet a bőrre és elősegítheti a káros szabad gyökök képződését is) nem sikerült kihagyni belőle. Egyszer kipróbáltam a poszt kedvéért és igen, felkenéskor nagyon is érződik az alkohol. A textúra nagyon könnyed, az adagoló és a kiszerelés is jó lenne, de ha hosszabb távon is jót akartok a bőrötöknek, akkor ne ezt válasszátok! 4999Ft/ 50ml
A Clarins öregedésgátló napozókréme – „Könnyű, nem olajos krémek melyek a Phyto-Sunactyl 2 növényi komplexnek köszönhetően lehetővé teszik a biztonságos barnulást. Tartós, egyenletes és természetesen gyönyörű barnaság. Három változat különböző szintű SPF védelemmel.”
Nagyon kellemes viselet, gyorsan felszívódik és nem marad utána nem kívánatos réteg, de az a 15-ös szám nagyon alacsony, így én nem is tudom elképzelni mikor használnám, főleg hámlasztás mellett. 8250Ft / 75ml
A Babylove kínálatában akadt egy fizikai fényvédő egészen jó összetevőkkel, ezért jó opciónak gondoltam a kisfiam számára is. „Nem tartalmaz kémiai fényszűrőt, tartósítószert, parfümöt, paraffinolajat, illatanyagot, tartósítószert és ásványi olaj alapú összetevőket.”
Magyarázás helyett megosztanék most egy rövid történetet. Nagyon régen voltam otthon utoljára, ezért egy hétvégét kizárólag a barátaimmal és persze Borfesztiválon töltöttem Szegeden, amíg a srácaim Budapest környékén kirándultak. Édesapja lelkére kötöttem, hogy nem mehetnek bringázni vagy úgy egyáltalán a szabadba fényvédő nélkül (a baba szintén fehér bőr és vöröses haj), amit persze igyekezett is betartani. Jött az első telefon: melyik a fényvédő? Jött a második egy órával később: Ennek nem kellene felszívódnia? A gyerek egy órája Joker-ként mászkál Gotham City-ben. Ezzel le is írtam a lényeget. Elkenni nagyon nehéz, a fehér réteget pedig nem lehet elkerülni csak úgy, ha megfelelő mennyiséget egy kis hidratálókrémmel elkevertek. Akinek kis gyermeke van tudja mennyire könnyű egy apró és állandóan mozgó testen/arcon elkenni a nehéz krémeket, vagy úgy krémet egyáltalán. Nem, nem ez lett a kedvencem. 75ml / 2000Ft körül volt ha jól emlékszem
Phyt’s Bio Fluide Protecteur SPF50 – „Kifejezetten érzékeny bőrre készült, arcra illetve testre is használható magas faktorszámú fizikai fényvédőkrém. Ideális csecsemőknek és napallergiásoknak is. Gazdag öregedésgátló növényi E-vitaminban és tápláló, védő aktív összetevőkben. Különlegessége, hogy felhordás után nem hagy fehér foltokat, mint a fizikai fényvédők általában. A bőrön könnyen eloszlik, gazdaságosan adagolható, könnyű fluid. 100%-ban természetes, a francia Cosmebio által minősített biokozmetikum.”
Erős, a Phyt’s termékekre jellemző illata van és bár fluid, nekem nagyon olajosnak és nehéznek tűnt. Szintén átfényesedik, sminkelni pedig esélytelen rá, mert szó szerint lecsúszik róla minden. Szerencsére csak mintát kértem, eszemben sincs megvásárolni teljes méretben. 9600Ft / 40ml
A másik amit mindenképpen ki szerettem volna próbálni az a Paula’s Choice Extra Care Non-Greasy Sunscreen SPF50, ami „stabil és széles spektrumú fényvédelmet nyújt anélkül, hogy nehéznek vagy zsírosnak érződne. Más hasonlóan magas SPF védelmet adó fényvédőkkel szemben textúrája meglepően selymes és matt hatású. Az antioxidánsokban gazdag formulát használhatod a testedre és az arcodra is, nyugodtan sminkelhetsz is rá. A vízálló formula ideális nyaralásra és strandolásra is. „
A textúrája valóban szuper, nem fényesedik, könnyen eldolgozható és úgy egyáltalán minden tekintetben jó választás, de az első használatot követően amikor eltávolítottam a sminkem, meglepetésemre tele voltam gyulladt pattanásokkal amiket máig nem sikerült helyrehozni. Semmi újat nem használtam mellette, ezért nem tudok másra gyanakodni. 6690Ft / 148ml
Uriage Bariésun – „50+ faktoros fényvédő krém kizárólag fizikai szűrőket tartalmaz, ezért 1 éves kor alatt is alkalmazható. Finoman kenhető, nem ragad. Vízálló, homokozásálló. 0% Octocrylene, 0% Paraben, 0% illat. Termálvízben gazdag, megerősíti a bőr barriert, nyugtatja, hidratálja a napozással igénybe vett bőrt. Érzékeny és napallergiás bőrre is ajánlott. Kellemesen használható, nem ragad, azonnal felszívódik.”
Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, mert messze ez a legjobb amit eddig próbáltam. Érdekes textúrája van, krémes, de nem mondanám könnyűnek, mégis szépen eldolgozható. A vékony fehér réteg -furán hangzik- egységesíti a bőrt, majd szépen felszívódik. Sminkelni lehet rá, de érdemes megvárni amíg teljesen beszívódik. A végeredmény nem matt, inkább egészséges bőrfényt kapunk ami nagyjából 5-6 óra múlva kezd fényesedni de egyáltalán nem veszélyesen. Irritációt nem tapasztaltam, nagyon szívesen használom minden nap és biztosan újra fogom venni. 5500Ft / 100ml (augusztus 31-ig akciósak a fényvédők)
Ez a Sun Ozon naptej legalább egy éve megvan, kevésbé tudatos korszakom alatt vettem. Nem szívódott fel könnyen, de a funkcióját ellátta és bár olcsó, az összetevői miatt nem ez a legjobb választás. 200ml / 2000Ft alatt
Ugyanez elmondható a Herbária gyermekeknek szánt fényvédőjéről, ami „Könnyen kenhető, gyorsan felszívódik, nem ragad. Könnyű és hidratáló formulája antioxidáns vitaminokat tartalmaz. Az A,C és E vitaminok segítik a bőr természetes védekező rendszerét. Panthenol és antioxidáns tartalma nyugtatja a nap által igénybevett bőrt és segíti megerősíteni ellenálló képességét. Könnyen kenhető, gyorsan szívódik fel és nem ragad. Parabén, illatanyag és színezék valamint állati eredetű összetétel mentes termék. Víz-, homok – és verejtékálló tulajdonsággal rendelkezik. Fotostabilitása magas az erős napfény elleni szűrőknek köszönhetően, melyek hosszan megőrzik védő képességüket a napsugárzással szemben.”
Szintén nem az igazi, de egynek elmegy kategória. Gyorsan felszívódik, tartós, az előzővel ellentétben illatanyag mentes, de arcra például biztosan nem kenném, itt vannak az összetevői. 200ml / 1000Ft volt a közeli diszkontban, nem tudom az eredeti árát de nem lehet sokkal több.
Erről a Vagheggi gélről csak annyit tudunk, hogy tartós barnulást elősegítő zselé, ami hidratálja és felkészíti a bőrt a napozásra. A karomon kipróbáltam és tényleg bronzos barna az eredmény, de ugye nem napozom, ezért eddig tartott a kapcsolatunk. Selymesen könnyű krém kellemes illattal, gyorsan felszívódik és utána már nem is érezni hogy rajtam van. Az áráról sajnos fogalmam sincsen.
Az Estrea napozás utáni aloe géljére nagyon kíváncsi voltam. „Aloe vera, panthenol és glicerin tartalmú, bőrnyugtató zselé, szolárium és napozás után ajánlott. Parabénmentes.”
Maga a gél könnyed, adagolni nem egyszerű, cserébe viszont kellemes érzés a bőrön. Személy szerint kicsit feleslegesnek érzem az adalékanyagokat és a parfümöt, válasszunk inkább tiszta aloe gélt, abból baj nem lehet. 250ml / 899Ft
Nem csak a bőrt, a hajunkat is igénybe veszik a káros napsugarak, ezért nem árt beszerezni a megfelelő hajápoló termékeket is. Gyakran előfordul, hogy a flakonon csak azt tüntetik fel, hogy véd a napsugarak ellen, de hogy mennyire az nem derül ki. A Kallos Napvédő Ápoló Hajspray „Többfunkciós termék SPF6 UV védelemmel, mely megóvja a hajat a napsugárzás károsító hatásai ellen. Könnyű, kétfázisú formulája védi a hajszálakat a kiszáradástól és a fakulástól a napozás alatt. Keratin, selyem protein és B5 provitamin hatóanyagai táplálják, hidratálják a hajat és a sérült hajvégeket.”
Az illata nekem kicsit erős, különben egészen jónak tartom. Nem zsírosítja vagy nehezíti el a hajam, ugyanakkor a használata mellett is érzem, hogy kicsit kiszárad, tehát valószínűleg nem elég, de egyelőre teljesen jó. Időközben találtam más opciót amiről írok ha beválik, de ha nem akkor is. 200ml / 650Ft
Nem kicsit nyúlt hosszúra ez a mai, de remélem hasznos volt!
Nagyon jól összeszedett bejegyzés lett! 🙂
Én a PC fényvédőjét használom, nekem szerencsére nem bántotta a bőrömet. De nem ezt használom minden nap, az itthonülős napokra sajnálnám ezt kenni magamra, ezért olyankor a Herbária SPF 30 naptejet használom, de most elbizonytalanítottál. Megkérdezhetem, hogy miért nem kennéd az arcodra? Összetevők olvasásából még nagyon kezdő vagyok, de összehasonlítottam az 50-es gyerek verziót és azt, amit én használok, de nem sok különbséget találtam. (itt van a másik: http://kremmania.hu/kremek/herbaria-solar-naptej-spf30).
Köszönöm szépen! 🙂
Az Octocrylene névre hallgató kémiai fényvédő szintén segítheti a káros szabad gyökök keletkezését és ez van a második helyen mind a kettőnél, no meg az a gyanúm, hogy az arcom egyébként sem bírja a kémiai fényvédőket, eddig szinte mindegyik bántotta a bőröm, ráadásul a hámlasztás még érzékenyebbé tesz. A babás verzió illatmentes, vagyis eggyel kevesebb esély az irritációra. 🙂
Nagyon jó kis összefoglaló lett a fényvédőkről! 🙂 Nagyon hasznos, objektív és jók a képek is.
Hogy küldtem el az elejét kétszer??? Bocsi. 🙂
Nagyon jó kis összefoglaló lett a fényvédőkről! 🙂 Nagyon hasznos, objektív és jók a képek is. Nekem abszolút díjnyertes eddig a Kiss My Face Sun Lotion-je, 30 SPF, de nagyon jól véd, és 400 ml kb. 4.000 Ft, és egyáltalán nem lettem tőle pattis, valamint nagyon-nagyon könnyű lotion, nem hagy csillogó réteget, és lehet rá sminkelni. Hátránya meg hogy iherbről kell rendelni. Innen meg az Uriage nagyon szimpi, ugyanezzel a Biodermával idén már én is nagyon befürödtem. :S Alig vártam, hogy elfogyjon. Meglepett, hogy a PC-től kiragyultál, de sajnos bármilyen kencével lehet így járni, ezért is mindig félek új kozmetikumot kipróbálni. :S
Én még ezt néztem, Te mit gondolsz róla? http://fleurissante.wordpress.com/2013/09/23/uriage-bariesun-creme-teintee-clair-spf50-tinted-sunscreen-review/
Szerintem tényleg kevésbé tolerálom a kémiai fényvédőket, de a PC óta rettenetesen nézek ki 🙁
Az iHerb tök jó, de annyi minden van hogy nehezen boldogulok el rajta, sok mindenről nem tudom hogy mi és a postaköltség meg minden.. Állandóan halasztom a rendelést, na meg most ez az Uriage tökéletes, de előbb vagy utóbb meglesz az a Kiss My Face is! 😀
Néztem a színezettet, de inkább az illatmentesre szavazok mert nagyon szimpi:
http://kremmania.hu/kremek/uriage-bariesun-illatmentes-arckrem-spf50
Ha nem tolerálod a kémiai fényvédőket, akkor a kiss my face nem lesz jó, legalábbis amit én használok… A postaköltség amúgy csak 4 dolcsi. Melyik PC ütött ki? Lemaradtam szerintem. Ettől az Uriage fizikiatól nem lettél pattis?
Volt nekik fizikai is, vagy rosszul emlékszem? Tudom én, de mást nem akartam rendelni és minek is ha itt van az Uriage. Kipróbáltam (potom pénz volt akcióban) és nyert, nincs semmi bajom tőle. A PC a fent említett Extra Care Non-Greasy Sunscreen SPF50 volt.
A Vagheggi termékekhez hol tudnék hozzájutni?
Kedves Dóri, fogok írni egy részletes bemutatót a Vagheggi márkáról és termékekről, itthon a L’école sminkiskola forgalmazza 1052 BUDAPEST, PÁRIZSI UTCA 9 a pontos cím, de minden infó megtalálható a honlapon is: http://www.ilovevagheggi.info/
Ó köszönöm szépen csekkolom is.:)
az én életem eddig úgy telt, hogy egyáltalán nem használtam fényvédőt, mint tudjuk, de mivel bőröregedés, ráncok, hosszútávú hatás (bár magamat vénszarként szoktam aposztrofálni, és ráncom egy darab sem, így még mindig jobban hiszek a gének erejében), gondoltam egye kutya, idén nyáron benevezek valami fényvédős cuccba, nekem ez a pc resist super-light daily wrinkle defense spf30 lett. csak mintákat vettem, mert a tízezer forintos ára elriasztott cseppet, hogy látatlanban megvegyek egy egész tubussal, és lövésem nincs, van-e bármi hatása, majd talán negyven év múlva, ha még akkor sem leszek ráncos, erre fogom fogni (bár, ha jobban belegondolok, már nem akarnék olyan sokáig élni), viszont nagyon szeretem. tök jó a texturája, gyorsan beszívódik (alapvetően azért utálom a krémeket, mert türelmetlen vagyok, de ez siet velem együtt), mivel színezett, szépen egységesít (tényleg, erre már csak korrektor kerül, meg egy csepp púder), és nem fényesedik.
(viszont, ha elfogy, kipróbálom az uriage 30 faktoros arckrémjét, mert az ára azért komoly visszatartó erő, bármennyire jó cucc is, azt sajnálom nagyon, hogy ebből nincs delux minta)
deluxe nyilván
Tudom és persze hogy számít a genetika is! Mondjuk nálunk mindenki barnulós (na meg barna haj és szemek), csak én lettem ilyen nyomi. Mondom, másodfokú égési sérülések, csak mert pár órát aludtam. Köszi. Még most is látszik, hogy a mellkasom sokkal sérülékenyebb szegény. Ki fogom próbálni, de most a -nem tudom mi a neve mert egyiket sem tudom megjegyezni- hidratálót használom amiből volt deluxe és wow yeah! Mondjuk most Uriage lázban égek, először megnézek néhány olyat és ha nem lesz jó, akkor a PC.
Nagyon jó kis összefoglaló és szuper képek!
A mindennapi kedvenc fényvédőm a Paula’s Choice Resist Super-Light Wrinkle Defense SPF30 – ásványi fényvédős, viszont nem fehéríti az arcot, és matt végeredményt ad, szerintem szuper.
Strandra, szabadtéri sporthoz az arcomra a Babylove Sonnencreme-t használom, biciklizés közben nem érdekel, hogy nem szívódik be.
Sajnos a PC fényvédője nekem nem vált be, mivel időközben az én arcbőröm is úgy döntött, hogy nem tolerálja a kémiai fényvédőt. Még szerencse, hogy a testem bőre nem ilyen érzékeny, oda mehet a Bioderma Photoderm Max 50-es fényvédője.
[…] Erről viszont eddig egész jók a vélemények: Szerintem ezt arcra is meg lehet próbálni, a véleményezők szerint nem okoz még aknét sem, és ahhoz képest kedvező az ára. 100 ml kb. 5.400 Ft. Odilnál olvashatsz róla (és más általa kipróbált fényvédőkről) bővebben. […]
[…] (az a kupak bal oldalon a Paula’s Choice Clear Skink Hydrator) után az először az Uriage fizikai fényvédője után nyúlok, minden nap használom nagy […]
Eme cikked hatására kezdett el érdekelni az URIAGE mint fényvédő szóval utánaolvastam a délelőtt folyamán, és szerintem beruházok majd egybe.
Nekem a legfontosabb hogy ne legyen komedóképző a krém amit az arcomra kenek, és azt olvasom mindenhol hogy ezekben a fényvédőkben nincs komedogén anyag. Hálelúja….akkor hátha nem pattogok ki tőle.
Már jó ideje őt használom: http://kremmania.hu/kremek/thefaceshop-clean-face-oil-free-sun-cream-spf35-pa de az Uriage-nek szebb az INCI-je, bár sokkal drágább….de lehet ezt benyelem a szép INCI miatt.
Van még itthon ilyen Avene-em is: http://kremmania.hu/kremek/avene-cleanance-fenyvedo-krem-aknes-zsiros-borre-spf30 ősszel kattantam rá egy görög szigeten, meg is vettem egyből. Nem pattogok ki tőle, az állagát is nagyon szeretem, de csípő érzést okoz percekig felkenés után, amit nem tudok hova tenni. Emiatt nem vehetem újra.
Köszi a cikket!
Örülök ha hasznos volt Eszter! Az igazság az, hogy vadásznom kell a fizikai fényvédőket, sajna a kémiait nem viselem jól és az Octocrylene-t is próbálom kerülni, az Uriage a babára is jó és nekem is, így két legyet egy csapásra 🙂 Paula’s Choice fényvédős hidratálója még ami nagyon bevált, de az csak 30-as és nyáron nekem kevés, na meg egész testre is kell ugye. Nekem hosszú hosszú ideig elég volt, vannak akciók is, szerintem megéri!
Igen, azt nem is írtam hogy tavaly nyáron nekem is kevésnek bizonyult a 30-as (mondjuk hámlasztok is), a homlokomon megjelent egy icipici, kb 2 négyzetcentiméteres pigmentifolt (na jó ez nem is olyan icipici) ami szeptemberben még nem volt túl halvány (akkor szereztem), de most már nem is látszik. Csakhát inkább nem kísértem az ördögöt, ezért muszáj egy erősebb fényvédőt választanom legközelebb. 😉
Igen, még én is hámlasztok, na meg a hófehér bőrömmel kb ránézek a napra és leégek sajnos, jobb az óvatosság 🙂 Már nem is látszik? Wow!
Na igen, én sárgás bőrű vagyok, engem a hámlasztás és a bőröregedés motivál az arc fényvédőzésére.
Pattanásokra hajlmos vagyok homronügyileg sajnos így rendszeresen használok erős AHA-t (15%-osat) és Skinorent is, mind a kettő nagyon erős pigmentfolthalványító, valószínűleg ezek járultak hozzá hogy gyorsan kifakuljon.
Nekem már a 10% is nagyon sok, a nyolcassal elvagyok de lassan egy év alatt nekem is nagyon szépen javult a helyzet és igen, fényvédelem az nálam is alap, főleg a hófehér bőröm miatt.
Szia! Ajánlásodra használom az Uriage-t. Télen jó is volt. Most szeretnék valami vékonyabbat. Használom a paula hosszúnevűjét. Szeretném egészségkártyára venni az Uriaget, de csak a gyereket lehet. Próbáltad arcra valamelyiket?
Testre most megvettem a gyerekeknek való spray változatot, az szuper! Az arcomra inkább fizikait vennék, a PC nekem is volt, de csak nyáron tudom elviselni, különben szárít és sötét is. Oh igen, az Uriage gyerekeknek való tejet is megvettem, igaz kémiai de teszek vele egy próbát. Ha nem ragaszkodsz a fizikai fényvédőkhöz akkor szerintem nem rossz ez, de még nagyon friss, szóval nem tudok hosszabb távú véleményt mondani.
Ja, hogy az kémiai! Valamit akkor nagyon elnéztem. Mivel azt írták hogy octorilene mentes, ebből egyértelműen arra következtettem hogy fizikai. Olyat még nem próbáltam az arcomra. De elég problémás a bőröm. Érdekes hogy a Biodermára azt mondták egy másik patikában hogy mehet egészség kártyára. Ki érti ezt!.. 2 hét múlva jön meg a kártyám,addig gondolkodom. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre. Légyszi oszd majd meg, kérlek! Több minden jó lett amit te is használsz. De azért vannak kivételek. Mindenesetre legalább addig eljutottam, hogy kezdem kiismerni a bőröm reakcióit.
[…] piros, narancs vagy barna bőrt, inkább jöjjön egy kis fényvédő update, mert a legutóbbi nagy összehasonlító bejegyzés óta nem írtam […]