Nincs Facebook oldal, inkább iratkozz fel!

Ha megnyomod a gombot, akkor elfogadod, hogy ritkán, de küldeni fogok hírlevelet. Az adataidat megtartom magamnak, és igen, bármikor leiratkozhatsz.

2013 kedvencei VI. rész

Elérkezett az év utolsó napja, mivel is zárhatnám, ha nem a kedvenc blogokkal?

Még nem készült bejegyzés azokról a blogokról amiket rendszeresen olvasok, ezért itt a remek alkalom. Meg kell mondjam szigorúak a szempontjaim, de nem jobban mint bárki másnak. Számomra a legfontosabb a közös hang, az atmoszféra amiben jól érzem magam és a kisugárzás illetve személyiség amivel persze azonosulni is tudok. Emellett a helyesírás az egyik, a minőség pedig a másik gyengém.

sminkkel

Sminkkel – Az elsők között is az első volt, amit felfedeztem. Hosszú idő után ősszel találkoztunk először és igen, élőben is olyan,  mint  amilyennek képzeltem. Szeretem a munkáját, de főleg a mindent átható személyiségét.

 

kezelese

A sminkecset kezelése – Calo(z) és Viki több szempontból is nagy kedvenceim. Anno amikor felfedeztem az oldalt, az első gondolatom az volt, hogy ez igen, nagyon egyben van. A blognak van egyénisége, minőségi és összeszedett munkákat láthatunk és megint elfogult vagyok, mert egyébként is nagyon kedvelem mindkettőjüket. 

 

mara

Makeup Universe – Talán 2 éve találkoztunk először, emlékszem, hogy olyan volt az arca, mintha photoshopolták volna. Később elkezdtem tisztelni a munkáit, végül megismertem és tény, hogy Mara nem minden napi, én pont ezt szeretem benne.

 

sminknaplo

Sminknapló by Carmenesque – A hűvös elegancia. Nagyon szeretem a blog légkörét, van kisugárzása és igen, visszafogott, mégis tudom, hogy rengeteg közös témánk lenne. Ha egy hajgumiról írna, azt is elolvasnám. 

 

citromhab

Citromhab – Évit teljesen másért, másként kedvelek. Olyan, mintha régóta ismerném és a kellemes hangján készült videóit nézve úgy érzem egy barátnőmmel beszélgetek, mindezt a lehető legtermészetesebb módon. 

 

kata

Katie Beauty – Katával az a helyzet, hogy amióta találkoztunk tudom, hogy sokkal jobb arc, mint gondoltam. Bőven van bennünk közös, bírom a stílusát, ezzel együtt már sokkal szívesebben olvasok tőle bármit. Egyébként ha már itt tartunk, Vikivel is pontosan így történt, ezért megéri elmenni egy-egy blogger eseményre! 🙂

 

lakkom

Lakkomlakkom – Édes drága Edina, ha használnám a bájos jelzőt, most használnám 🙂 Olyan, mint egy jó franchise, minden alkalommal, kivétel nélkül ugyanazt a minőséget kapom. Nincsenek rossz képek vagy zagyva szöveg, a léc magasan van, de egyszer sem láttam rezegni. 

 

ingrid

F*ck yeah Pretty Nails – Azaz Ingrid, szintén közel áll hozzám. Csak ismételni tudom magam, tetszik az ő és/vagy blog kisugárzása, szépek a munkái és az ízlésünk is nagyon hasonló. 

 

eniko

You are my Cup of Tea – Szintén más kategória, de nagyon kedves nekem Enikővel, az egyik szerzőjével együtt. A baba elég nagy már ahhoz, hogy le tudjak lépni edzeni, ehhez nagy lökést ad a Fittnapló!

 

Az idei évem finoman szólva is sűrű volt. Új lakás, berendezkedés, felkészülés az anyaságra (??), változások, soha nem ismert érzelmek és rengeteg hullámzás. A születésnapomon megszületett a fiam, azóta megfordult velem a világ és ez így van rendjén. 

kep-24

Az biztos, hogy elindítani a blogot az egyik legjobb ötletem volt idén! Alábbi a kedvenc, hétköznapot jól demonstráló képem 

smink

 

Köszönöm Nektek, hogy eljutottunk idáig, remélem velem tartotok a következő évben is!

Külön köszönet drága dyna és jikka, legkedvesebb olvasóim, nagyon sok töltést kaptam tőletek!

Minden jót kívánok Nektek, innen folytatjuk!  😉

 

Nincs Facebook oldal, inkább iratkozz fel!

Ha megnyomod a gombot, akkor elfogadod, hogy ritkán, de küldeni fogok hírlevelet. Az adataidat megtartom magamnak, és igen, bármikor leiratkozhatsz.
Összes hozzászólás (18) Összes hozzászólás (18)
  1. jajmár, milyen vagy, köszönöm 🙂 (most majdnem elpityeredtem, nem kéne pezsgőzés közben ilyeneket olvasnom 🙂 )
    egyébként az első négy nekem is benne van a top 5-ben.

  2. és jött érzékeny dyna, aki nyomban be is könnyezett! ^^
    cuki vagy, köszönöm szépen. 🙂 ők nagyrészt az én kedvenceim is, csak picit más sorrendben. meg bónuszban Te. (nah meg még 1-2 kisebb blogocska úgyszintén)

  3. Jajj, de cuki vagy köszönöm a helyet a listádon. Azért talán hajgumiról nem fogok írni, de ki tudja, lehet, hogy ott is lesz valami forradalmi újítás, ami megérdemel egy posztot. 😀

  4. Hogy Te milyen édes vagy!? Köszönöm szépen!
    Én is nagyon örülök, hogy megismerkedtünk és már alig várom, hogy tavasszal újra összefussunk! 🙂

  5. Hogy nem láttam én ezt a posztot eddig?! Örülök, hogy bekerültem a listádba, főleg, ha megnézem, kikkel együtt. ^^ Köszönöm, hogy megemlítettél, nagyon bájos dolog volt Tőled. :P:P <3

    1. Ah a szolgáltató váltás nehezíti a dolgot, már sokszor előfordult, hogy nem látják miket irkálok itt 🙂 🙁 Iagzán nincs mit, nagy valószínűséggel ez már így marad 😀 <3

  6. Nagyon szuper blogok ezek, én is olvasom mind.
    Hadd mondjam el, h nemcsak azért lettél nagy kedvenc, mert szeretem, ahogy írsz, vagy mert jó termékeket mutatsz be, hanem azért is, mert megmutattad, h kisbaba mellett is tud működni ez a dolog. Megmutatod a nőknek, h igenis lehet így is, nem kell elhanyagolni magunkat, és a hobbinkat, csak azért, mert gyermekünk született! Példamutató vagy!

    1. Jajj Nati, ezt meg is könnyeztem, köszönöm szépen! Biztosan írok majd erről, mert szerintem is nagyon fontos téma és remélem, hogy valami kis lökést adok ezzel azoknak a nőknek akik hozzám hasonlóan gondolkoznak, de legalábbis nem szeretnék elfelejteni önmagukat 🙂

  7. <3 :*
    Remélem nem sokára találkozunk, csak végezzünk már a költözési mizériával…. tiszta ideggombóc vagyok, a blogra sincs időm, sőt olvasni se nagyon…No, de ma kis esti olvasgatásom lesz itt Nálad Szívem. Sok fincsi posztot írtál, mióta kivontam magam a forgalomból. 🙂

    1. Nincs semmi baj, ne stresszelj! Eddig több, mint harmincszor (és sajna nem túlzok) költöztem, tudom milyen káosz. Nem érdekel engem a tavasz, találkozzunk amint kialakultatok! 😀 A többi pedig megvár 😉 <3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Előző cikk

2013 kedvencei V. rész

Következő cikk

Love2Smile Csokoládés Szeretetszappan